A rendőröknek megtiltották az elrejtett, nem belátható helyekről való traffizást északi szomszédunknál, és a mérési helyszíneket is nagyrészt előre közli a rendőrség. Érdemes hát szemfülesnek lennünk!
A közúti közlekedést ellenőrző rendőrök egy új rendelet értelmében már nem bújhatnak el a bokor mögé, nem rejthetik el a sebességmérő radart és csak azokon az útszakaszokon ellenőrizhetnek, ahol az indokolt. Jaroslav Spišiak, országos rendőrfőkapitány utasítása szerint a rendőröknek a tevékenységüket úgy kell végezniük, hogy a gépkocsivezetők már messziről láthassák őket, illetve a sebességmérő radart.
Ezen felül a rendőrség előre közli azoknak a helyeknek a listáját, ahol traffipaxra számíthatunk. A rendszer bevezetésekor még pontos információkat adott a rendőrség, ám ezt röviddel a bevezetése után megváltoztatták, mert ez a megoldás kedvezett volna a bűnözőknek. Az információk mostantól csak a meg nem jelölt rendőrségi autókra vonatkoznak, és csak a helyet közlik, azt, hogy mettől meddig állnak ott, már nem. Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője leszögezte: úgy egységesítették a tájékoztatási rendszert, hogy az ámokfutóknak ne legyen esélyük elkerülni az ellenőrzéseket.
A sebességmérési akciók előzetes bejelentése itthon is működik, a hazai előzetes traffipaxlista a rendőrség honlapjának ezen az oldalán található meg.
Hétfőn sikeresen lezajlott egészségügyi szűrőprogramunk! Magyarország legnagyobb mobildiagnosztikai központjának jóvoltából 75 kollégánk kapott átfogó képet egészségi állapotáról a K&V gyöngyösi telephelyén.
BővebbenBüszkén jelentjük, hogy a K&V frissen alakult céges labdarúgó csapatával máris részt vettünk az első megmérettetésen! Szombaton a “Segítsünk Levinek - Jótékonysági Kispályás Labdarúgó Tornán” a Gyöngyösi Atlétikai Klub műfüves pályáin mérkőztünk meg 12 csapattal, és büszkén végeztünk a 8. helyen.
BővebbenMúlt héten Simon János értékesítési menedzser kollégánk átvette új cégautóját, amely már a K&V új, szemet gyönyörködtető piros színét és megújult logóját viseli. Az autóátadásban Papp Norbert, a Renault Shick-R Kft. értékesítési vezetője segédkezett Az új autó nemcsak a K&V kiválóság iránt elkötelezettségét tükrözi, hanem összhangban áll a márkánk friss és dinamikus értékeivel is. Gratulálunk, János, kellemes és biztonságos utat kívánunk!
BővebbenBüszkén jelentjük, hogy pénzügyi mutatóink alapján idén is kiérdemeltük a pénzügyileg legstabilabb cégeknek járó AAA tanúsítványt a Dun & Bradstreet-től! Ez az elismerés megerősíti, hogy a K&V a legmegbízhatóbb vállalatok közé tartozik. Cégünk pénzügyi stabilitása kiemelkedő, és az alacsony fizetésképtelenségi valószínűség azt jelenti, hogy üzleti partnereink biztosak lehetnek benne: a K&V időben és megbízhatóan teljesíti pénzügyi kötelezettségeit.
BővebbenBüszkeség számunkra, hogy ESG-szakértő kollégánk, Belkovics Anikó, meghívást kapott a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarától, hogy bemutassa cégünk legjobb gyakorlatait a témában.
BővebbenJó melegben és még jobb hangulatban telt a kedd délutánunk, amikor is a K&V kilenc lelkes munkatársa ecsetet ragadott, és újjávarázsolta a Gyöngyösi Állatkert megkopott kerítéseit. Ügyeskedéseinket lelkesen nyugtázta minden négylábú, szőrös, illetve tollas vagy éppen pikkelyes állatkert-lakó , így a "35 év, 35 jótett"-akciónk legújabb bevetése is sikerrel zárult.
Bővebben