Megosztás:

Közlekedési szabályváltozások 2011-ben

2011. január 19.

Január 1-jével több ponton is megváltoztak a közlekedési szabályok és a KRESZ. A kamionok most már egyáltalán nem előzhetnek autópályán, egyértelművé vált, hogy a jogosítványt távoktatás keretein belül is megszerezhetjtük, vagy például most már kamerás megfigyeléssel védhetik biztonságunkat a tömegközlekedésben.

A 68 oldalas módosító törvény sorait olvasva néhol üdvözölhetjük az újdonságokat, néhol pedig rosszallóan tehetjük fel a kérdést: miért kellett ez? Írásunkban a legfontosabb változásokat foglaljuk össze lényegre törően,  a véleménynyilvánítást pedig rábízzuk Olvasóinkra.

Távoktatás (e-learning) bevezetése a jogosítvány megszerzéséhez

A törvénymódosítás az e-learning alkalmazására ad felhatalmazást a gépjárművezető-képzésben. A tanulók maguk dönthetnek arról, hogy az elméleti képzést hagyományos, tantermi oktatás keretében, vagy távoktatás útján végzik el. Az e-learninget választóknak is képzési engedéllyel rendelkező autósiskolához kell fordulniuk. A tananyag otthonról, a számítógép előtt ülve, online felületen keresztül elsajátítható, ám igény esetén az iskoláknak lehetőséget kell biztosítaniuk konzultációra. A távoktatás interaktív elemekben gazdag tananyaga jelentős ráfordítás nélkül élményszerűvé tehető kisfilmekkel, mozgó animációval, amelyek a tantermekben jellemzően nem hozzáférhetők.
A vizsgákon és gyakorlati képzésben természetesen továbbra is kötelező a személyes megjelenés.

A törvénymódosítás a járművezetői vizsgabiztosok, szakoktatók és iskolavezetők képzését szakirányú műszaki felsőfokú oktatási intézményekhez rendeli. E szakemberek számára az eddigiekben élethosszig megszerzett jogosultsággal szemben időszakos továbbképzési és vizsgakötelezettséget ír elő.

Határozathozatal nélküli bírságolás, egységes bírságnyilvántartás

A törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy a közúti ellenőrzés során a gyorshajtás vagy a biztonsági öv használatának elmulasztása, illetve a tilos jelzésen való áthaladás és az ittas vezetés esetén is 10 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedő helyszíni bírság szabható ki. Az eljáró hatóság továbbá kezdeményezheti a szabályszegéshez használt gépjármű forgalomból történő ideiglenes kivonását, ha az üzembentartónak határidőn belül ki nem egyenlített közigazgatási bírság tartozása áll fenn.

Műszaki vizsgálaton már minősített jármű visszatartása

A módosítás jogalapot teremt a műszaki vizsgálaton már minősített jármű legfeljebb két órás időtartamú visszatartására a vizsgálóállomásokon. A rendelkezés a vizsgálati eredmények valódiságának hatósági helyszíni ellenőrzését teszi lehetővé. Az intézkedéssel a közúti forgalomban résztvevő járművek műszaki állapotának javulását, és  a visszaélések kiszűrését szeretnének elérni.

Kamionok előzési tilalma

A kormány döntése alapján a 7500 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsikkal és vontatókkal (ezek járműszerelvényeivel) az azonos irányban két forgalmi sávval rendelkező magyarországi autópálya- és autóútszakaszokon reggel 6 és este 22 óra között előzni tilos. Az érintett járműveknek olyan követési távolságot kell tartaniuk, hogy közéjük legalább egy, szintén a tilalom hatálya alá tartozó járműszerelvény biztonságosan besorolhasson.
Az indoklás szerint a módosítások a közúti közlekedés könnyítését, biztonságosabbá tételét szolgálják. A szabályalkotók szerint, ha egy kamion az alacsony sebességkülönbség ellenére egy másik előzésébe kezd, hosszú kilométereken át eltarthat, amíg elé tud kerülni. Eközben a két tehergépjármű mögött sok jármű torlódik fel, ezek kénytelenek végigvárni a sokszor indokolatlan és veszélyes manővert. Az indoklás nem tér ki azonban például arra, hogy a tehergépjárművek milyen hosszú sorba torlódhatnak így fel egy csak 70-nel haladni képes társuk mögött…

A kamionstop szabályainak változása

A kormány novemberben döntött a kamionstop előírásainak módosításáról, a felmentési szabályok pontosításáról. A korlátozás alól felmentést kapnak a gyógyászati célú gázok szállítását végző, valamint a közüzemi és közérdekű beruházásokhoz használt tehergépkocsik. Az éves felmentés - kérelem esetén – a következő év január 31-ig tartó hatállyal is kiadható. A kérelmet nemcsak a jármű üzemben tartója, hanem a megrendelő is előterjesztheti.

Elektronikus biztonságtechnikai rendszer alkalmazásának feltételei

A módosítás törvényi felhatalmazást ad a közlekedési szolgáltatóknak ahhoz, hogy a pályaudvarokon, megállóhelyeken és járműveken kamerás megfigyelést végezzenek. A lehetőség a járművezetők, jegyvizsgálók és az utasok életének, testi épségének és vagyonának védelmét, a rongálások elkerülését szolgálja. A megelőzést és felderítést is segítő módosítás szigorú adatkezelési garanciákat tartalmaz: így pl. a felvételt a rögzítéstől számított hetvenkettedik óra leteltekor azonnal meg kell semmisíteni, kivéve, ha azt bírósági vagy más hatósági eljárásban bizonyítékként használják fel. A megfigyelt járatokról, állomásokról és megállóhelyekről a szolgáltató a honlapján tájékoztatást tesz közzé. (Azonos tartalmú módosítás szerepel a vasúti törvényben is.)

Tiszta járművek beszerzése

A módosítás a személyszállítási közszolgáltatások megrendelői számára a szerződések megkötésénél, az autóbuszos társaságok esetében pedig a járműbeszerzéseknél írja elő a járművek teljes élettartamára számított energetikai és környezeti hatás figyelembe vételét. Az uniós irányelvben foglalt kötelezettség átültetésével a légszennyező anyagok kibocsátásának mértéke csökkenthető, az energiahatékonyság javítható.

A reklámhordozók visszaszorítása a közutak környezetéből

A törvény a közutak környezetében tiltja a láthatóságot akadályozó, a közlekedés biztonságát veszélyeztető jel, jelzés, reklámtábla, reklámhordozó, reklámcélú berendezés vagy egyéb tárgy elhelyezését. A közutak mentén túlzott mennyiségben és méretben feltűnő reklámtáblák a járművezetők figyelmét elterelve balesetveszélyes helyzeteket okozhatnak. A tilalom nem vonatkozik a kizárólag közlekedésbiztonsági tájékoztatást tartalmazó berendezésekre, a benzinkutak cégjelzéseire, üzemanyagárakat jelző tábláira.
Lakott területen kívül a közút tengelyétől számított ötven méteren, autópálya, autóút és főútvonal esetén száz méteren belül kell közútkezelői hozzájárulást kérni a berendezések elhelyezéséhez. Ellenkező esetben az útkezelő a táblát a tulajdonos költségére eltávolíttatja. A rendelkezés hat hónapos türelmi időt hagy a tilalomba ütköző reklámhordozók felszámolására. Ezt követően a közlekedési hatóság – akár ismételten is – 500 000 forintos bírságot szabhat ki annak az ingatlannak a tulajdonosára, amelynek területén a tárgyat elhelyezték.

Vissza

 

Aktuális híreink

Ismét MagyarBrands díjasak lettünk

2024. október 9.

Újabb elismerés a K&V számára: immár 9. alkalommal nyertük el a MagyarBrands Kiváló Üzleti Márka címet!

Bővebben

Teszteljük a Volvo AERO-t

2024. október 4.

Úgy tűnik, az idei ősz a tesztelés évszaka a K&V flottánál... Már egy hónapja nyúzzuk a Volvo AERO nyergesvontatót, és eddig nagyon elégedettek vagyunk az üzemanyag-hatékonyságával. Izgatottan figyeljük a további eredményeket, hogy biztosak legyünk: jó választás lehet a jövőben, a fenntarthatóbb jövőért.

Bővebben

A Mátrai Szüreti Fesztiválon pörögtünk

2024. szeptember 25.

Meleg szívvel gondolunk vissza a csodás múlt hétvégére, amikor a Mátrai Szüreti Fesztiválra nyerges vontatónkkal kitelepülve rengeteg fantasztikus emberrel találkozhattunk.

Bővebben

Ismét segítettünk

2024. szeptember 20.

A K&V idén is aktívan segítette a Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány munkáját: múlt szombaton autóbuszunkkal gondoskodtunk róla, hogy a gyermekek Budapestről Pécsre, majd vissza utazhassanak, és részt vehessenek egy különleges programon.

Bővebben

Dunai árvíznél segítettünk

2024. szeptember 18.

A Halápi Ranch gyors segítségért kiáltott: a közelgő áradás veszélyezteti lovaikat és takarmányukat, mi pedig azonnal léptünk. 

Bővebben

Rangos elismerést kapott a K&V a Forbes Gálán

2024. szeptember 14.

Büszkén jelentjük, hogy a K&V Logistic Solutions idén elnyerte a K&H Családi Vállalatok Kiválósági Díját a Sikeres Generációváltás kategóriában. 

Bővebben