Aki már költözött, az tudja, hogy minden költözés együtt jár a dolgok egyfajta átértékelésével. Nincs ez másképp akkor sem, ha a cég költözik, pontosabban szólva új telephelyre teszi át tevékenységének nagy részét. Nálunk sem történt ez másképp. Már akkor tudtuk, hogy ez a szerviz több lesz, mint a markazi, amikor először megláttuk a gyöngyösi telephelyet. Nem is helyet láttuk, hanem a lehetőséget. A mi hétköznapi boxutcánkat.
Miben különbözik egyik szerviz a másiktól, miért jobb egyik szolgáltató a másiknál? – tettük fel magunknak a kérdést, mikor beköltöztünk Gyöngyösre, és szélesre tártuk a szerviz kapuit a városi nagyközönség előtt. Számunkra természetes, hogy saját szállítmányozási tevékenységünket csak akkor tudjuk pontosan és biztonsággal végezni, ha olyan komoly és profi szakemberekből álló, korszerűen felszerelt szervizzel rendelkezünk, ami biztonságos hátországot jelent saját kamionjaink és gépjárműveink számára. Hiszen természetes, hogy csak olyan járművel engedjük útnak sofőrjeinket, csak olyan autóval indulunk is magunk is útnak, amit folyamatosan ellenőrizünk és karbantartunk. Ki ne hozná szívesen az autóját olyan helyre, ahol profik dolgoznak profik számára?
De mi az, amit mi elvárunk magunktól? Mitől vagyunk mi - nemcsak saját járműveink számára - a hétköznapok boxutcája?
Talán kezdjük a karbantartással! A rendszeresen és jól karbantartott autó biztonságos utazást jelent tulajdonosának, ráadásul sokkal kevesebbet kell szervizbe vinni, ami ugye nem mindegy. A Forma 1-ben sem akkor cserélnek kereket, amikor az már kidurrant, hanem amikor annak ideje van. A szerelők pontosan ismerik az autó állapotát, és összehangolt munkával másodpercek alatt képesek lecserélni a versenyautó mind a 4 kerekét. Tehát, gyorsan, pontosan, összehangoltan, magas szintű jármű- és szakismerettel dolgoznak.
Pontosan ez az, amit mi is nyújtunk partnereinknek, mikor szervizünkbe hozzák autóikat. Mi sem szeretünk várakozni, és szeretjük, ha odafigyelnek az igényeinkre. Ezért kidolgoztunk egy olyan rendszert a járművek fogadására, ami lehetővé teszi, hogy a probléma felismerését követően, a jármű tulajdonosával történő egyeztetés után a legrövidebb időn belül adjuk át a javított vagy vizsgáztatott járművet. Ráadásul hozzánk jöhet a Fiat 500-tól a furgonon át a kamionig bármilyen gépjármű, hiszen szervizünk – saját autóinknak köszönhetően – felkészült mindenfajta jármű karbantartására, javítására és vizsgáztatására felkészült. Ennek köszönhetően bármilyen összetételű flották rendszeres karbantartását és szervizelését is el tudjuk látni.
Azt gondoljuk, szervizünk új lehetőséget jelent Gyöngyös motorizált lakói számára, hogy megtapasztalhassák, hogy dolgoznak a szerelők a boxutcában. Mert ki ne hozná szívesen az autóját egy olyan szervizben, ahová a „nagyok” is járnak! :)
A K&V négy alapvető üzletágra építi tevékenységét, amelyek között a belföldi fuvarozás fontos szerepet kap: ez a szektor szorosan összefonódik nemzetközi fuvarozási szolgáltatásunkkal, valamint innovatív raktárainkkal, melyekkel így egy integrált logisztikai hálózatot alkot megbízó partnereink legnagyobb megelégedésére.
BővebbenA K&V hosszú ideje elkötelezetten igyekszik csökkenteni karbonlábnyomát, hogy kevésbé terheljük a környezetünket. Fontosnak tartjuk, hogy gyermekeink, unokáink egy élhetőbb világban nőjenek fel, és segítsünk munkatársainknak az energiaválság idején is spórolni, anélkül hogy otthonuk kellemetlenül hideg vagy túl meleg lenne.
BővebbenMúlt héten a gyöngyösi Arany János Általános Iskola 6. osztályos tanulói látogattak el hozzánk a Pályaorientációs nap keretében.
BővebbenÚjabb, izgalmas fejezethez érkeztünk a K&V fenntarthatósági törekvéseiben: tegnap egy Volvo FL100% elektromos hajtású, 16 tonnás tehergépjárművet vettünk át egy hónapos tesztelésre a Volvo Hungária Kft-től.
BővebbenEz az üzenet fogadja a látogatókat leányvállalatunk, a Bestpallet megújult weboldalán.
Bővebben