2018 júliusától szinte az összes jelentős útvonalon útdíjat kell majd fizetnie a teherautósoknak Németországban. Az összes autópályán kívül az országban található főútvonalakat is bevonják a díjfizetési rendszerbe. Ez nem új hír, az azonban új lehet, hogy mennyit kell majd fizetni mindezért. A német közlekedési miniszter nemrégiben egy bajorországi rendezvényen megemlítette, hogy nem kívánnak különbséget tenni az úttípusok között.
Mind a sztrádákon, mind a főutakon ugyanannyiba kerül majd egy kilométer. Természetesen ez azt jelenti, hogy drágul majd az úthasználat, de hogy ne legyen egyszerű a történet, a miniszter még mást is mondott. A változtatásoknak köszönhetően évi 2 milliárd euró plusz bevétellel számol a vezetés, ami a szakmai szervezetek szerint lehetetlen küldetés. Számításaik szerint, ahhoz, hogy a miniszter elképzelései megvalósulhassanak, a közúti tarifának háromszor annyiba kellene kerülnie, mint az autópályadíjnak. Nos vitázni még bőven van idejük a feleknek, vagy valakinek csupán matekórákat kéne vennie, minden esetre a miniszter azt nyilatkozta, nem érti a szövetségek számítási rendszerét és nyilván a bevezetésig pontosítják majd a díjszabást. Bárkinek is lesz igaza, a rossz hír, hogy nagyjából másfél év múlva, szinte biztosan drágul majd az árufuvarozás költsége Németországban.
Forrás: kamionhirek.hu
A zaj- és légszennyezéssel, valamint a széndioxid-kibocsátással összefüggő külsőköltség-díjak bevezetése újabb, járműkategóriáktól függően 30–80 százalékos útdíjnövekedést jelent 2024. január 1-től.
BővebbenÖrömmel jelentjük be, hogy a K&V Logistics Solutions idén is elnyerte a prestízsértékű MagyarBrands díjat, és ezzel a hazai üzleti TOP márkák egyikeként van elismerve!
BővebbenEbben az évben már 40 nyergesvontatónkat cseréltük le új, innovatív DAF XG modellre, mely 2022-ben elnyerte az „Év Nemzetközi Tehergépkocsija” díjat. E lépéssel nemcsak a legmodernebb technológia mellett tettük le voksunkat, hanem ismét kifejeztük elkötelezettségünket a környezetvédelem és a fenntarthatóság iránt.
BővebbenSzeptemberben kerül átvételre Németországban a KRONE gyárban 17 db új félpótkocsi. A járművek még ebben a hónapban üzembe helyezésre kerülnek növelve a fuvarozási kapacitást és a vevői elégedettséget.
BővebbenEgy évvel ezelőtt, augusztus 17-én helyeztük el ugyanis az első raklapot az új, fóti raktárunkban, így büszkén ünnepeljük az első évfordulónkat!
BővebbenÖrömmel tudatjuk, hogy az Élelmiszerbankos szállítmányunk a napokban megérkezett Nyírpilisbe és Tarnabodra!
Bővebben