Megosztás:

Jóváhagyták a Marosvásárhely-Aranyosgyéres autópályaszakasz finanszírozását

2017. december 6.

A román közlekedési minisztérium jóváhagyta az észak-erdélyi autópálya részét képező Marosvásárhely-Aranyosgyéres (Campia Turzii) szakasz finanszírozását – közölte a román szaktárca.

 

A finanszírozási kérést az autópályákat építő és kezelő állami vállalat terjesztette be. A közlemény szerint a csaknem 52 kilométer hosszú, összesen négy sávos útszakasz része a 2014-2020-as regionális operatív programnak. A beruházás költségeit 1,826 milliárd lejre becsülik, aminek nagy részét megtéríti Brüsszel az uniós kohéziós alapokból.

A közlemény szerint az autópálya megépítése 62 percről 36 percre csökkenti a menetidőt Marosvásárhely és Aranyosgyéres között. A beruházást ugyan 2014-ben kezdték el, de a különböző engedélyek kibocsátásának késlekedése miatt állt az építkezés bizonyos alszakaszokon. A tervek szerint 2019 októberében adják át az 51 kilométeres szakaszt.

A Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután csak 52 kilométer épült meg Gyalu (Gilau) és Aranyosgyéres között, a felek 2013-ban közös megegyezéssel felbontották a szerződést. A román hatóságok újabb versenytárgyalásokat írtak ki több szakaszra, de egyelőre sehol sem sikerült újabb szakaszokat megnyitni.

Forrás: www.magyar-logisztika.hu

Vissza

 

Aktuális híreink

Diákok látogattak raktárunkba

2023. május 22.

2023. május 19-én telephelyünkre látogattak a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum Gazdálkodás és menedzsment szakos 10. osztályos tanulói. Munkatársaink segítségével tanulmányaikhoz kapcsolódóan betekintést nyerhettek a logisztika folyamataiba.  

Bővebben

Transport Logistic kiállításon jártunk

2023. május 18.

Ezúttal nem áruval, hanem friss szakmai élményekkel feltöltődve tértek haza kollégáink Münchenből a múlt héten. Itt rendezték meg ugyanis 4 év kihagyás után a nemzetközi Transport Logistic kiállítást 125 ország részvételével, melynek témái a fenntarthatóság és zöld jövő voltak. 

Bővebben

Ismét Superbrands díjas a K&V

2023. május 17.

Idén tizenhat éves a Business Superbrands program, amely az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókkal, hanem vállalkozásokkal, szervezetekkel állnak kapcsolatban. A jelenleg 20 tagú, független szakemberekből álló bizottság idén 16. alkalommal ült össze, mely márkánkat a K&V Logistic Solutions-t, érdemesnek találta a Business Superbrands 2023 védjegy viselésére.

Bővebben

Pápa látogatás

2023. május 4.

Ferenc Pápa látogatására szállítottuk Markaz Egyházközösség híveit.

Bővebben

Logisztika Napja Cégünknél

2023. április 20.

A Logisztika Napjának keretében belül a Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola 7. osztályos diákjait fogadtuk.

Bővebben

Új 9 fős járművek érkeztek

2023. április 4.

Személyszállítási flottánk 10 db 9 fős Ford Custom személygépjárművel bővült.

Bővebben