Megosztás:

A személyszállítás története

2019. április 30.

A személyszállítás történetéről szóló sorozatunk második részében egy olyan 18. századi közlekedési eszközt mutatunk be, amely az ipari forradalom előtti időszak egyik legjelentősebb utaztatásra szolgáló alkalmatossága volt. Ez pedig nem más, mint a delizsánsz, vagy magyarosabb nevén a személyszállító postakocsi.

Első cikkünkben részletesen írtunk a személyszállítás első korszakáról, a Mátyás korabeli időkben a Komárom megyei Kocs községben kifejlesztett kocsikról. „Az igazságos király” halálát azonban zűrzavaros időszak, majd több mint másfél évszázados oszmán uralom követte, így a hazai közúti forgalom csak a török kiűzése után élénkült meg. Persze csak a kor kínálta lehetőségek között, hiszen még 1791-ben is mindössze 700 kilométernyi „kiépített” úthálózat volt az egész országban. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy a járművek által kitaposott útra kavicsot terítettek, amit a forgalom bedöngölt a földbe. Az utak építését, karbantartását ráadásul ingyenes közmunka formájában a jobbágyokkal végeztették a vármegyék, ennek megfelelő kétes értékű eredménnyel. Az Alföldön ősztől tavaszig az eső és a hó miatt szinte lehetetlen volt a közlekedés, lényegében csak a télen megfagyott sár tette lehetővé, hogy az emberek kimozduljanak. E viszonyok miatt az utazók igen lassan haladhattak, nem egyszer hatalmas kerülőkre kényszerülve.

A személyszállítás szervezett formában csak a 18. század közepére alakult ki, amikor is Mária Terézia 1749-ben elrendelte a postajáratok bevezetését. Ezeknek három fajtájuk volt: a delizsánsz az utasokat, leveleket és pénzküldeményeket vitte, a lassabb postaszekér utasokat és árukat szállított, míg a postai társzekér kizárólag árut fuvarozott. A Habsburg Birodalmon belül a delizsánsz esőként Bécs és Brünn, majd Bécs és Prága, illetve Bécs és Linz között közlekedett menetrend szerint, meghatározott útvonalon. Bécs és Pozsony között 1752. szeptember 15-től vezették be a menetrend szerinti gyorskocsi járatokat, az ún. delizsánszokat, amelyek már utasokat is szállítottak minden nap. Ugyanebben az évben, szeptember 18-tól hetente egyszer Bécs és Buda között is megindult a rendszeres közlekedés. Az országos hálózat csomópontja Budán, a mai Batthyány téri vásárcsarnok helyén álló postaház volt. Bécsből hétfőnként reggel 8-kor indult, és győri éjszakázás után érkezett meg a célállomásra. Budáról vasárnap indult és kedden ért Bécsbe a delizsánsz. Az útiköltség 2 aranyforint volt. Az egyébként meglehetősen borsos áru menetjegyben benne foglaltatott a háromszori étkezés és az éjszakai szállás ára is. A szigorú menetrend miatt az utasok reggel és este fél, napközben egy órát kaptak étkezésre, az éjszakai pihenő pedig hét órát tartott. A kocsik óránként kb. 6–8 km tettek meg. Útjuk a császárvárosból Budáig összesen 30 óráig tartott. Viszonyításképpen: egy társzekér ezt a távolságot 57 óra alatt tette meg.

A karakteres, fekete-sárga színéről könnyen felismerhető, négy ló vontatta fedett delizsánsz már lényegesen kényelmesebb volt elődeinél, ún. C-rugóval készült, amely jelentősen tompította az utak rázását. A leveleket az oldalán elhelyezett táskákban szállították, teteje pedig védőráccsal volt körbevéve az utasok poggyászának elhelyezésére. A párnázott ülések bársonnyal voltak bevonva. Ha pénzt is szállított, fegyveres őr is utazott a kocsin.

Gróf Hofmannsegg drezdai természetbúvár, aki 1793 és 1794 folyamán járt hazánkban, a következőképpen festi meg e téren való rendkívül pozitív, ránk nézve igencsak hízelgő magyarországi tapasztalatait:

„Lehetetlen jobb postai szolgálatot kívánni, mint ebben az országban van. Többször megtörtént, hogy a lovakat hamarább felváltották, mint amennyi idő alatt a kerekeket megkenhették és sohasem történnek, mint nálunk, Szászországban, késedelmezések s aztán bocsánatkérések, hogy a lovak nem voltak idehaza s több efféle. Csak ilyen intézmény mellett lehetséges két nap alatt, és pedig reggeli 5 órától esti 9-ig tartó utazás után 36 mértföldnyi utat megtenni, mert ilyen messze van Buda Bécstől, mégis a második nap este már ott voltam...”

A vasúti közlekedés – mely következő cikkünk témája lesz majd – a 19. századra kiszorította a delizsánszt, az utolsót 1888-ban állították le. Ma már csak az I. kerületi Gyorskocsi utca neve emlékeztet rá.

Vissza
Kapcsolódó anyagok
  • A személyszállítás története
  •  

    Aktuális híreink

    Továbbra is támogatjuk a Magyar Élelmiszerbank munkáját

    2020. november 27.

    Az Élelmiszerbank azon dolgozik, hogy az élelmiszerfelesleget eljuttassa azokhoz, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. A K&V Kft. abban segíti az Élelmiszerbank tevékenységét, hogy az általuk gyűjtött adományok eljussanak a nélkülözőkhöz.

    Bővebben

    Változások a HU-GO e-útdíj rendszerben

    2020. november 17.

    Az innovációért és technológiáért felelős miniszter 41/2020. (XI. 13.) ITM rendelete módosította az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról szóló 25/2013. (V. 31.) NFM rendeletet.

    Bővebben

    Ötszörös MagyarBrands díjas a K&V Kft.

    2020. október 12.

    A MagyarBrands program több mint egy évtizede díjazza a magyar vonatkozású márkák közül a legeredményesebbeket. Az eredetileg kitűzött cél az elmúlt 11 év alatt sem változott: a vásárlók és az üzleti világ figyelmét ráirányítani a legsikeresebb hazai fogyasztói, üzleti vagy innovatív márkák termékeire, szolgáltatásaira.

    Bővebben

    Új buszok érkeztek

    2020. október 6.

    Személyszállítási flottánk 3 db 56 személyes Iveco típusú busszal bővült.

    Bővebben

    Új buszok érkeztek

    2020. szeptember 22.

    Járműflottánk 6 db 18 személyes Ford Transit Minibusszal bővült.

    Bővebben

    Újabb busz érkezett

    2020. július 13.

    Személyszállítási flottánk 1 db 56 személyes új Iveco típusú busszal bővült.

    Bővebben