Az ASFINAG közleménye szerint 2020. január 1-jétől az inflációhoz kapcsolódóan, mintegy 2,1 százakkal emelkednek a 3,5 tonna össztömeget megahaladó tehergépjárművekre és autóbuszokra megállapított úthasználati alap-kilométerdíjak Ausztriában.
A díjemelés a 2018-as harmonizált fogyasztói árindexre támaszkodik. Az osztrák autópálya-kezelő közleménye szerint a díjrendszer továbbra is preferálni fogja a környezetbarát járműveket; a tiszta elektromos vagy hidrogén üzemanyagcellás meghajtású, kibocsátásmentes járművek tarifái jelentősen csökkennek.
Az Euro VI normának megfelelő járművekre továbbra is érvényes lesz bizonyos díjkedvezmény, de a légszennyezés külső költségeit 2020-tól kezdődően teljes egészében erre a környezetvédelmi osztályra terhelik. (2019-ben az EURO VI környezetvédelmi osztály a külső költségeknek csak mintegy 40%-át viselte.) A teljes tarifarendszer tartalmazza az infrastruktúra alapkilométer-tarifáját a tarifacsoporttól függően (tengelyszám szerint), illetve a külső költségeket, így a forgalomhoz kapcsolódó légszennyezés (tengelykategória és környezetvédelmi osztály) és a zajkibocsátás (a tengelykategória és napszak szerint) mértékét.
Ausztria az útdíjbevételeket továbbra is az osztrák autópályák és gyorsforgalmi utak üzemeltetésére, építésére, karbantartására és forgalmi biztonságának növelésére fordítja.
Forrás: www.nit.hu
2023. május 19-én telephelyünkre látogattak a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum Gazdálkodás és menedzsment szakos 10. osztályos tanulói. Munkatársaink segítségével tanulmányaikhoz kapcsolódóan betekintést nyerhettek a logisztika folyamataiba.
BővebbenEzúttal nem áruval, hanem friss szakmai élményekkel feltöltődve tértek haza kollégáink Münchenből a múlt héten. Itt rendezték meg ugyanis 4 év kihagyás után a nemzetközi Transport Logistic kiállítást 125 ország részvételével, melynek témái a fenntarthatóság és zöld jövő voltak.
BővebbenIdén tizenhat éves a Business Superbrands program, amely az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókkal, hanem vállalkozásokkal, szervezetekkel állnak kapcsolatban. A jelenleg 20 tagú, független szakemberekből álló bizottság idén 16. alkalommal ült össze, mely márkánkat a K&V Logistic Solutions-t, érdemesnek találta a Business Superbrands 2023 védjegy viselésére.
BővebbenFerenc Pápa látogatására szállítottuk Markaz Egyházközösség híveit.
BővebbenA Logisztika Napjának keretében belül a Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola 7. osztályos diákjait fogadtuk.
BővebbenSzemélyszállítási flottánk 10 db 9 fős Ford Custom személygépjárművel bővült.
Bővebben