Híreink

Ünnepnapok, hétvégi fesztiválok, vásárok - kikre vonatkozik a kamionstop?

2013. március 24.

Talán nem újdonság, hogy Magyaországon a közlekedési korlátozásról szóló jogszabály felmntést ad a szokásos hétvégi és ünnepnapi kamionstop alól a hűtött-fűtött, vagy például gyógyszerkészítményeket szállító 7,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárműveknek. Ez a mentesség azonban ugyanúgy érvényes a hétvégi rendezvényeket kiszolgáló fuvareszközökre, ha a rendelkeznek az ezt igazoló megfelelő iratokkal és okmányokkal.

Bővebben

Új parkoló-információs táblák Ausztriában

2013. január 31.

Új információs rendszer bevezetésén dolgozik az osztrák autópálya-kezelő ASFINAG. Első lépésként a főváros Bécs környékén helyeztek el olyan közlekedési táblákat, melyek a közelben található szabad parkolóhelyeit mutatja az arra járóknak, most pedig Linz körzetében állítottak fel hasonló eszközöket. A táblákon a parkolóhelyek neve, távolsága és egy változtatható rész segítségével a telítettség állapota jelenik meg. Ennek segítségével a sofőrök időben informálódhatnak a szabad parkolóhelyek hollétéről.

Bővebben

Fuvarozás téli időjárási viszonyok között

2013. január 30.

Az idei változatosan rossz időjárási és útviszonyok az áruszállító szektor munkáját is megnehezítik. A gyakoribb útlezárások és balesetek, a lassabb haladás a szállítmányok késését is okozhatja. Ezért ez az időszak jobban próbára teszi a fuvarozó cégek teljes csapatát a gépkocsivezetőktől a diszponensekig.

Bővebben

Ónos eső, nedves utak, havas utak, köd - hogyan vezessünk?

2013. január 30.

Az idei tél bőven hozott már és még hozhat is számunkra a fenti időjárás okozta veszélyes útviszonyokból. Mi a megfelelő vezetési technika ilyenkor és mire kell odafigyelnünk magunk és mások biztonsága érdekében?

Bővebben

Több pénzt akar a rendőrség az autósoktól

2013. január 30.

A következő két évben megközelítőleg 12 milliárd forintot költ a rendőrség arra, hogy a sztrádákon akár 15-20 kilométerenként működhessenek traffipaxok.

Bővebben

Elvonó ingerek vezetés közben - a dohányzás vagy az evés is tiltottá válhat

2013. január 30.

Bár egyelőre csak a mobiltelefon használata büntehető, de nem kizárt, hogy a jövőben tiltott lesz a vezetés közbeni evés, dohányzás vagy akár a GPS készülék nyomkodása is.

Bővebben

Autópálya - díjváltozások és újdonságok

2013. január 30.

A személyautókra kiszabott pályahasználati díj szerencsére idén nem növekszik. Minden más fronton azonban változás történik. Tehergépjárművek számára megszűnik az éves matrica, az autóbuszok és lakóautók viszont januártól az újonnan bevezetendő B2 kategóriába tartoznak majd.

Bővebben

NFM - nem fog csúszni az e-útdíj projekt

2013. január 30.

A fejlesztési tárca államtitkára szerint az állam mindenben a jogszabályoknak megfelelően fog eljárni az elektronikus útdíjszedési rendszer ügyében; a projekt nem csúszik, július elsejére elkészül.

Bővebben

Jövőre nem drágul az autópálya a személygépkocsik esetében

2012. december 17.

Személygépkocsikra a jövő évben is az ideivel megegyező árakon vásárolhatnak e-matricát az autósok a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) rendeletmódosítási tervezete szerint.

Bővebben

Autósok, figyelem! A kgfb-szerződést is elkérheti a rendőr a jövőben

2012. december 17.

A közúti ellenőrzés során a közlekedési hatóság a jármű és a vezetője okmányai mellett az érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződés meglétét is ellenőrzi - az erről is szóló nemzeti fejlesztési miniszteri rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.

Bővebben

Január 1-től nőnek az úthasználati díjak Ausztirában

2012. december 17.

2013-tól nőnek a 3,5 tonna feletti teherautók közúthasználati díjai Ausztriában, adta közzé az autópálya-kezelő Asfinag. Átlagosan 3%-al többet kell majd a kasszánál hagyni.

Bővebben

Már SMS-ben is fizethető a romániai útdíj

2012. december 17.

Már SMS-ben is ki lehet fizetni a rövid lejáratú útdíjat Romániában az Orange mobilhálózat 7500-as telefonszámára küldött szöveges üzenettel - jelentette be a román autópályákat és országutakat kezelő Országos Útügyi Vállalat (CNADNR).

Bővebben
32 33 34 35 36 37 38 39 40