A terhelési és műszaki próbákat már kiállta, a forgalomnak pedig jövő hét szerdán adják át a Mura-hidat, vagyis - nevezzük most már leendő nevén – a Zrínyi-hidat.
Október 22-re tűzték ki a horvát és a magyar autópálya összeköttetését jelentő Mura-híd átadásának időpontját – közölte kedden az MTI érdeklődésére Fazakas Orsolya, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője. Várhatóan a két ország kormányfője együtt adja át a közös beruházásban megépült átkelőt, ami Zrínyi Miklós nevét viseli majd.
A 216 méter hosszú Zrínyi-hidat a magyar Uvaterv tervei alapján építette meg a feladatot nemzetközi tenderen elnyert horvát Hidroelektra Niskogradnja részvénytársaság. A 8 millió euróba (mintegy 2 milliárd forintba) kerülő munkálatok a múlt év júliusában kezdődtek, a beruházást fele részben a magyar, fele részben a horvát állam finanszírozta.
Az avatást követően most már valóban megszakítás nélkül, végig autópályán utazhatunk Budapest és az Adria között.