Német szakemberek olyan önműködő autót fejlesztettek ki, amelynek az irányításához nem csak sofőrre nincs szükség, de egy okostelefon segítségével bármikor magunkhoz is rendelhetjük. A csodaautó már működőképes.
A jövő taxija a telefonhívásunk után GPS segítségével máris beméri a pontos tartózkodási helyünket, és visszajelzést küld az érkezési idejéről. Ezután sofőr nélkül megérkezik, és szintén vezető nélkül képes lesz elvinni utasát a kívánt célállomásra. De ha mégis vezetni szeretnénk, iPadunk segítségével akár át is vehetjük az irányítást.
A MadeInGermany, vagyis MIG névre keresztelt kísérleti autót Raul Rojas számítógépes szakember és a berlini Freie Universität munkatársai fejlesztették ki. Reményeik szerint az újítás forradalmasítani fogja az autóvezetés jövőjét.
Külsőre egy hagyományos Volkswagen Passatnak látszó autón tesztelték a találmányt. A rendszer érzékelő berendezések segítségével készít háromdimenziós képet az utcákról a fedélzeti számítógép számára, amely így pontosan látja az autó környezetében lévő kerékpárosokat, gyalogosokat, útjelzéseket és egyéb jeleket. Az autó továbbá érzékeli a jelzőlámpákat, a KRESZ szabályainak megfelelően ad elsőbbséget, és azonnal megáll, ha váratlan eseményt tapasztal. De a technológia azt is lehetővé teszi, hogy az utasok menet közben kikapcsolják a MIG automata rendszerét és a saját iPadjukon keresztül irányítsák a járművet.
A tervezők szerint az új találmány a környezetbarát közlekedéshez is hozzájárul, hiszen az ugyanabba az irányba készülő utasokat egyszerre tudja szállítani. Amennyiben jól működik a rendszer, akkor a sofőr nélküli taxik akár egyötödére csökkenthetik az autóforgalmat a német fővárosban.
Raul Rojas és a Berlini Szabadegyetem hosszabb ideje foglalkozik a jövő autóival, a mobiltelefonnal működő gépjármű mellett nevükhöz fűződik a szemmel irányítható autó is, ahol a kocsi arra megy, amerre a szemmozgást figyelő szenzorokkal felszerelt sisakban ülő vezető néz.