A júliusra tervezett „ecotaxe” bevezetését októberre halasztják Franciaországban. A franciák azt az indoklást adták, hogy még dolgozniuk kell a rendszer működésén, mielőtt azt próbaüzembe helyeznék. Az öko-adó a 3,5 tonnát meghaladó tehergépjárművekre vonatkozik majd 15.000 km autópálya-hálózaton. A díj 0,12 euró lesz kilométerenként.
A tarifa ezentúl függ az adott útszakasz kategóriájától és a helyi forgalom nagyságától, illetőleg a díjszámítást a gépjármű kategóriája, megengedett össztömege, tengelyszáma, károsanyag-kategóriája, valamint megengedett raksúlya alapján végzik.
Az „ecotaxe” rendszer tesztelését már korábban elkezdik a 12 tonnánál nagyobb össztömegű járműveken, Elzászban.
A díjat, melyet egy fedélzeti egység számol, előzetes (prepay) ecomouv-box-szal vagy utólagosan (postpay) DKV-egységgel is ki lehet egyenlíteni. A fejlesztők olyan készüléket terveznek, mely egyúttal a hagyományos francia útdíjak számlálásához és fizetéséhez is alkalmas lesz; sőt, parkolási díjak kiegyenlítésére is használható. A Road-box mely univerzális fedélzeti egységként működik, már Franciaországban kapható. Egyrészt a francia útdíjak, másrészt az ecotaxe fizetésére, harmadrészt pedig a spanyol útdíjak kiegyenlítésére is használható.