Megosztás:

Sikeres évet zárt a B.Braun Gyöngyösi Kézilabda Klub

2013. május 29.

A hatodik helyen zárta az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokság 2012/2013-as idényét a K&V által is támogatott B. Braun Gyöngyös. A csapat a rájátszásban nem tudott javítani az alapszakaszban elért hatodik helyezésén, de így is teljesítette célkitűzéseit, és megismételte tavalyi, történelmi eredményét.

Mindehhez nagy szükség volt a szponzorok, így a K&V által is teremtett, kiszámítható háttérre, és a klubnál folyó magas szintű szakmai munkára is – mondta az évet értékelve Marczin Zsolt, a Gyöngyösi Kézilabda Klub elnöke. A bajnoki év kezdetén a B. Braun Gyöngyös csapata az 5-8. helyek valamelyikének megszerezését tűzte ki célul, időközben azonban változott az NB I. lebonyolítása, és a mezőnyt alsó- illetve felsőházra bontották, így a Gyöngyös a felsőházba kerülést tűzte ki célul.

Egy sok sérüléssel nehezített alapszakasz után ez sikerült is, így az utolsó mérkőzéseken komolyabb tét már nem nyomta a játékosok vállát. A rájátszás első, két nyert mérkőzésig tartó párbajában a gyöngyösiek alulmaradtak a Csurgóval szemben, ezzel pedig eldőlt, hogy az FTC-PLER Budapest gárdájával kell megküzdeniük az ötödik hely megszerzéséért. A párharc mindhárom mérkőzése parázs izgalmakat hozott. Az első találkozót idegenben büntetőkkel nyerte a B. Braun Gyöngyös, amely aztán hazai pályán egy góllal alulmaradt a fővárosi riválissal szemben. Az ötödik helyről tehát a harmadik mérkőzésnek kellett döntenie, amelyen – bár a Gyöngyös nyolc góllal is vezetett – az első találkozóhoz hasonlóan döntetlen született, így ismét a hetespárbaj döntött. A szerencse ezúttal a budapestiek mellé szegődött, akik egy góllal megnyerték a párbajt, és így – összesítésben egygólos különbséggel – megszerezték az ötödik helyet, a B. Braun Gyöngyös pedig a hatodik helyen végzett. Ezzel a klub célkitűzéseit teljesítette, és megismételte tavalyi, a gyöngyösi kézilabdázás történelmének addigi legjobb eredményét.

A B. Braun Gyöngyös csapatának játékosai a válogatottban is bemutatkozhattak az elmúlt szezonban. Szalafai Gábor és Varsandán Milán is bekerült az Európa-bajnoki selejtezők keretébe. A horvát válogatott ellen vívott két mérkőzésen Szalafai egy-egy félidőt játszott, és gólt is szerzett, Varsandán végül nem lépett pályára. Ez azonban megtörténhet a lettek vagy a szlovákok ellen, a két játékos ugyanis ismét bekerült a húszfős keretbe. A nyáron világbajnokságot játszó junior válogatott keretében pedig Debreczeni Dávid, Koller Tamás, Oláh Tamás és Holló Balázs is szerepel.

Jól szerepeltek az elmúlt idényben a Gyöngyösi Kézilabda Klub utánpótlás csapatai is. Az egyesület az U14-es korosztályt leszámítva valamennyi korcsoportban indított alakulatot. Az U9-es, U10-es és U13-as csapat egyaránt az országos elődöntőig menetelt, míg az U11-es és U12-es alakulat a döntőben volt érdekelt. Utóbbiak éppen Gyöngyösön harcolták ki az ötödik helyet az országos döntőben.

Az elmúlt év tehát minden szempontból sikeresnek mondható, és a Gyöngyösi Kézilabda Klub valamint a B. Braun Gyöngyös a szponzorok támogatásának is köszönhetően elérte a bajnoki év elején kitűzött céljait.

Vissza