Megosztás:

Óriáskamionok jelenhetnek meg az utakon

2010. május 26.

A tiltakozások ellenére a német kormány engedélyezné az óriás a 25 méter hosszú, akár 60 tonnás óriáskamionok megjelenését a német utakon. A kísérleti időszak januárban indulna.

Az Európa szerte érvényben lévő szabály szerint maximum 40 tonna össztömegű tehergépjárművek közlekedhetnek az utakon. A berlini szövetségi kormány azonban januártól engedélyezni szeretné a megakamionok közlekedését, egyelőre csak kísérleti jelleggel. Egy óriskamion ugyanis 20%-kal több árut képed elszállítani mint jelenlegi legnagyobb kamionok.
A kísérleti időszak alatt a jelenlegi tervek szerint 100-150 mega közlekedne Németországban, és a mostani legnagyobb járműveknél hat méterrel hosszabb kocsikat egyelőre legfeljebb 44 tonnára engedik megterhelni, hogy biztosan elkerüljék az utak és a hidak károsodását.

A környezetvédők mellett a német autóklub, az ADAC is ellenzi a 60 tonnás terhelést, mert félti az úthálózatot. Szóvivője azonban úgy nyilatkozott, hogy tudják, a kísérletet nem képesek megakadályozni. Annyit azonban szeretnének elérni, hogy ne csak az autópályákra korlátozzák a próbaüzemmódot, hiszen a kisebb utakon derülhet ki igazán, jár-e komoly károkkal a megajárművek megjelenése.

Vissza

 

Aktuális híreink

Belföldi fuvarozás üzletágunk

2023. november 22.

A K&V négy alapvető üzletágra építi tevékenységét, amelyek között a belföldi fuvarozás fontos szerepet kap: ez a szektor szorosan összefonódik nemzetközi fuvarozási szolgáltatásunkkal, valamint innovatív raktárainkkal, melyekkel így egy integrált logisztikai hálózatot alkot megbízó partnereink legnagyobb megelégedésére.

Bővebben

Energiahatékonyság cégünknél

2023. november 15.

A K&V hosszú ideje elkötelezetten igyekszik csökkenteni karbonlábnyomát, hogy kevésbé terheljük a környezetünket. Fontosnak tartjuk, hogy gyermekeink, unokáink egy élhetőbb világban nőjenek fel, és segítsünk munkatársainknak az energiaválság idején is spórolni, anélkül hogy otthonuk kellemetlenül hideg vagy túl meleg lenne.

Bővebben

Az út, ami összeköt

2023. november 9.

Bemutatkozik a K&V Személyszállítás Üzletága 

Bővebben

Pályaorientációs nap Cégünknél

2023. november 3.

Múlt héten a gyöngyösi Arany János Általános Iskola 6. osztályos tanulói látogattak el hozzánk a Pályaorientációs nap keretében.

Bővebben

Elektromos Volvo járművet teszteltünk

2023. október 27.

Újabb, izgalmas fejezethez érkeztünk a K&V fenntarthatósági törekvéseiben: tegnap egy Volvo FL100% elektromos hajtású, 16 tonnás tehergépjárművet vettünk át egy hónapos tesztelésre a Volvo Hungária Kft-től.

Bővebben

Raklap, amire bátran rakhat

2023. október 25.

Ez az üzenet fogadja a látogatókat leányvállalatunk, a Bestpallet megújult weboldalán.

Bővebben