1989 novembere igencsak eseménydús hónap: mindjárt kezdetnek ott van az egész ’89-es év legemblematikusabb eseményeként a berlini fal lebontása, de korszakos változások zajlanak az „utolsó óráit élő” „keleti tömb” más országaiban is. Hazánkban pedig az ún. „négy igenes népszavazás” megtartása jelenti a hónap legfontosabb történését.
Kezdjük ez utóbbival. Az előzményekhez tartozóan négy politikai szervezet - a szavazást még szeptemberben kezdeményező SZDSZ-en kívül a „négy igen” oldalán állt a Fidesz, a Petrasovits Anna-féle Szociáldemokrata Párt és a Kisgazdapárt - november 8-án közös felhívást bocsátott ki, melyben a népszavazáson való részvételre és négy „igen”-szavazat leadására kérték a választópolgárokat. „Aki otthon marad, a múltra szavaz!” – lehetett olvasni plakátokon, szórólapokon. A legerősebbnek tekintett ellenzéki párt, az MDF bojkottálta a kezdeményezést. „Nem megyünk el, nem szavazunk” – jelentette be Csengey Dénes a tévé híradójában. A választásokat november 26-ra írták ki, a szavazólapokra pedig a következő kérdések kerültek:
A szavazáson a választásra jogosult állampolgárok 58,03%-a vett részt és mind a négy kérdésben az „igenek” győztek.
1961. augusztus 13-án szögesdróttal választották el Berlin keleti és nyugati felét. Ezt váltotta fel később a betonból épült és védelmi zónákkal határolt fal, amely létezésének szűk három évtizede alatt egyre kifinomultabb, a szökést szinte teljesen lehetetlenné tevő határzárrá alakult. A fallal kettéosztott Berlin 1989 novemberéig Európa megosztottságának és az elnyomásnak egyik fő szimbóluma volt, annak 1989. novemberi leomlása után pedig a hidegháború befejeződésének jelképévé alakult.
E hónap 9-ik napján, egészen pontosan 18 óra 57 perckor az NDK kormánya bejelenti a kelet-berlini határok megnyitását. A hír valóságos bombaként robban. Pillanatok alatt NDK polgárok ezrei tódulnak Trabantjaikon, Wartburgjaikon, vagy épp gyalogszerrel a határátkelőhelyek felé. Mivel az ellenőrző pontokon az átjutás igen vontatottan halad, 23:14 perckor a tömeg egyszerűen megrohanja és megnyitja a berlini sorompókat. Lelkesen özönlik el a város nyugati részét, miközben ujjongó, pezsgőket bontogató nyugat-berliniek várják őket. Megkapó jelenetek egész sora zajlik le az ott lévők és a kamerák szemei előtt: rég nem látott rokonok és ismerősök vagy ismeretlenek ölelik egymást zokogva át. A novemberi nagyszerű események szó szerint és szimbolikus értelemben is megnyitották az utat az egyesítés előtt, melyre hivatalosan szűk egy év múlva került sor. A falból kibontott darabok pedig a szabadságot jelképező emléktárgyakká váltak.
A „szocialista blokk” más európai államait sem hagyják érintetlenül a változások. Olyan „nagy öregek” távoznak a hatalomból, mint például Bulgária gyűlölt diktátora, Todor Zsivkov, a keleti tömb legrégebben hivatalban lévő pártvezetője, Csehszlovákiában pedig a kommunista párt egész vezetősége mond le tisztségeiről.
Hogy mégse csak Európáról szóljunk novemberi cikkünkben, tekintsünk kicsit át a tengerentúlra. Itt is fontos, történelmi jelentőségű esemény történik: az USA fennállása óta ugyanis először választanak a demokrata Douglas Wilder személyében fekete kormányzót, mégpedig Virginia államban, míg az ugyancsak fekete republikánus David Dinkins New York polgármestere lesz.
A mozikban a borzongást és a komédiát kedvelők is megtalálják a számításaikat. Az előbbiek a Halloween 5. része révén rémüldözhettek nagyokat, míg az utóbbiak a nagysikerű, Ni csak ki beszél! című, John Travolta és Kirstie Alley főszereplésével bemutatott vígjáték okán kacaghatták ki magukat.