Megosztás:

Az európai gépkocsivezetők szokásai

2007. április 20.

Az európai sofőrök bevallottan gyorsan hajtanak és esznek a volán mögött – mégis „jó sofőrnek” tartják magukat .

A kutatás során kilenc európai ország összesen 9000 gépjárműsofőrét kérdezték meg, amelyből kiderült: az európai gépjárművezetők (63%-a) saját bevallása szerint hajlamos a sebességkorlátozások túllépésre, 41%-uk étkezik vezetés közben, s körülbelül 45%-uk, azaz a megkérdezettek közel fele nyilatkozott úgy, hogy megtörtént már vele, hogy vezetés közben „kikapcsolt” és elvesztette koncentrációs képességét.

A kutatás keretében azt is kimutatták, hogy a megkérdezettek több mint fele (67%) tudatában van a kamionsofőrök körében létező íratlan ‘közúti biztonsági kódnak’, illetve 63% állítja, hogy olykor maga is él olyan, a kamionsofőrök körében érvényes szokásokkal, mint pl. villantással jelezni, hogy az éppen előzést végző járművet maguk elé engedik. Ennek ellenére a megkérdezettek 65%-a úgy véli, hogy a kamionsofőrök veszélyeztetik az útbiztonságot, viszont kb. tízből négy (38%) úgy gondolja, hogy a biztonságos közlekedés terén mindannyian tanulhatunk egy-két dolgot a kamionvezetőktől.

Sajnálatos azonban, hogy a megkérdezett európai gépjárművezetők mindössze HÁROM százaléka tudta, hogy a megrakott kamion féktávolsága 80 Km/h-s sebességénél 45 méter.

A Scania közútbiztonsági kutatásból ezen felül az is kiderül, hogy:

• Az olasz járművezetők hajlamosak leginkább az autópálya középső sávján autózni, amely tényt ötből egy ismer be.

• Vezetési gyakorlat terén az angol gépjárművezetők vélik a leggyakorlottabbnak magukat, hisz 96%-uk tartja jó sofőrnek magát – míg a megkérdezett lengyel járművezetők egyharmada értékelte bizonytalannak vezetési stílusát, ami a kísérletben résztvevő országok közül a legkisebb arányt jelenti.

• A német járművezetők hajlamosak a leginkább a vezetés közbeni étkezésre, s a többi országgal összehasonlítva, ők használják legkevesebbszer az irányjelzőket.

• A megkérdezettek negyede vallja, hogy tud a kamionsofőrök íratlan „közúti biztonsági kódjáról”, mely fokozza az autópályák és közutak biztonságát.

A Magyarországon végzett felmérés a főbb konklúziói a következők lettek:

• A tehergépkocsi-vezetők többsége azt javasolja a biztonságos vezetés érdekében a nem teherautót vezetők számára, hogy legyenek figyelmesebbek, türelmesebbek, használják a biztonsági övet és a visszapillantó tükröt, illetve tartsák be a sebességhatárokat és fordítsanak nagyobb figyelmet a megfelelő követési távolságra.

• Egy hosszabb utazás alkalmával a sofőrök legszívesebben amerikai színésznőket, magyar humoristákat illetve autóversenyzőket választanának útitársnak.

• A pilóták tapasztalatai alapján legszívesebben hegyvidéki tájakon, Dél-Franciaországban és a spanyol tengerparton vezetnek.

• Az utazás során a legkedveltebb ételek közé tartozik a gyros, hamburger, szendvics illetve a magyaros ételek.

• A teherautón kívül kedvenc közlekedési eszköznek a saját személyautó bizonyult.

• A teherautót nagy többségben kabalákkal, dekorációs lámpákkal és matricákkal teszik egyénivé a sofőrök.

Forrás: Tranzit

Vissza