104 szállítmánynál 1500 tonna élelmiszer ellenőrzését végezték el az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) indulása óta a Kormányhivatalok és a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatóságának (KÜI) szakemberei.
A KÜI 65 tétel esetében intézkedett és 14 921 kg termék azonnali megsemmisítését rendelte el. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezésében megvalósult ellenőrzések során többek között mintegy 2000 kg karfiol és több mint 12 tonna citrusgyümölcs (mandarin és narancs) fogyasztókhoz való eljutását sikerült megakadályozni az elmúlt hónapokban. További 18 tételnél jelölési, vagy regisztrációs hiányosságok miatt indítottak eljárást a szakemberek.
Az eljárások kapcsán milliós nagyságrendű bírság várható.
Forrás: www.portal.nebih.gov.hu
2023. május 19-én telephelyünkre látogattak a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum Gazdálkodás és menedzsment szakos 10. osztályos tanulói. Munkatársaink segítségével tanulmányaikhoz kapcsolódóan betekintést nyerhettek a logisztika folyamataiba.
BővebbenEzúttal nem áruval, hanem friss szakmai élményekkel feltöltődve tértek haza kollégáink Münchenből a múlt héten. Itt rendezték meg ugyanis 4 év kihagyás után a nemzetközi Transport Logistic kiállítást 125 ország részvételével, melynek témái a fenntarthatóság és zöld jövő voltak.
BővebbenIdén tizenhat éves a Business Superbrands program, amely az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókkal, hanem vállalkozásokkal, szervezetekkel állnak kapcsolatban. A jelenleg 20 tagú, független szakemberekből álló bizottság idén 16. alkalommal ült össze, mely márkánkat a K&V Logistic Solutions-t, érdemesnek találta a Business Superbrands 2023 védjegy viselésére.
BővebbenFerenc Pápa látogatására szállítottuk Markaz Egyházközösség híveit.
BővebbenA Logisztika Napjának keretében belül a Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola 7. osztályos diákjait fogadtuk.
BővebbenSzemélyszállítási flottánk 10 db 9 fős Ford Custom személygépjárművel bővült.
Bővebben