Megosztás:

Megkezdődik az M8 gyorsforgalmi út előkészítése

2017. október 18.

Megkezdődik az M8-as gyorsforgalmi út előkészítése, az M7-es autópálya és a 710-es főút új csomópontjától a dunaújvárosi Pentelei-hídig, onnan Kecskemétig tartó út tervezésére, hatástanulmányok készítésére, a szükséges engedélyek beszerzésére több mint 10 milliárd forint áll rendelkezésre.

A sárbogárdi sajtótájékoztatón Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy a 2×2 sávos út előkészítő szakasza 2022-ig tart. Addigra olyan tervdokumentáció áll majd rendelkezésre, amely alapján 2023-ban megindulhat a nagyberuházás.

Az államtitkár az M8-as megépítését az egész ország számára kiemelt fejlesztésnek nevezte. A három meglévő autópálya (M7, M6, M5) haránt irányú összekötésével és a most épülő – Kecskemét és Békéscsaba közötti – M44-es úthoz való csatlakozásával létrejön egy kelet-nyugat irányú közlekedési útvonal. A M7-es autópálya és Kecskemét közötti út mintegy 110-120 kilométeres hosszú lesz.

omolya Róbert szerint a fejlesztés a Balaton megközelíthetőségét könnyebbé teszi az ország délkeleti részén élőknek, továbbá tehermentesítheti a Budapest környéki M0-s forgalmát. Megjegyezte, hogy a kormányzati döntés értelmében a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. az előkészítő munkálatokra hamarosan kiírja a közbeszerzést.

Homolya Róbert beszélt arról is, hogy a kormány a 2022 utáni útfejlesztéseknél már a gyűrű- és haránt irányú útfejlesztéseket, a nagy ipari teljesítménnyel vagy nagy idegenforgalmi potenciállal rendelkező városok gyorsforgalmi összekötését helyezi előtérbe. Ennek értelmében az M8-as út mellett megépülhet a Szeged-Debrecen közötti út, vagy elkészülhet az M1-es autópálya Budapest-Győr közötti háromsávosítása.

Forrás: www.logisztika.com

Vissza
Kapcsolódó anyagok
  • Teljes értékűvé válik a Budapest - Pozsony sztrádakapcsolat
  •  

    Aktuális híreink

    Újabb adomány ért célba

    2021. november 29.

    Az Élelmiszerbank újabb szállítmánya ért célba a K és V Kft. segítségével. 

    Bővebben

    IRU diplomás gépkocsivezetőink

    2021. november 24.

    Az MKFE - a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete - 2021. november 20-án adta át az 1 millió balesetmentes kilométerért járó IRU diplomákat.  

    Bővebben

    Megérkeztek a flotta új tagjai

    2021. november 20.

    Megérkeztek a flotta új tagjai. Járműparkunk újabb DAF XF EURO6 Super Space Cab vontatókkal bővült.

    Bővebben

    A DAF legújabb csúcsmodellje

    2021. november 17.

    Látogatóba volt nálunk a DAF legújabb csúcsmodellje az XG+ vontató

    Bővebben

    Baleset-megelőzési Bizottság járt Cégünknél

    2021. november 9.

    2021. 11. 09-én az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság Heves megyei vezetőit köszönthettük Cégünknél.

    Bővebben

    Újabb élelmiszerszállítmány ért célba

    2021. november 4.

    Az Élelmiszerbank azon dolgozik, hogy az élelmiszerfelesleget eljuttassa azokhoz, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. A K&V Kft. abban segíti az Élelmiszerbank tevékenységét, hogy az általuk gyűjtött adományokat fuvardíjmentesen eljuttassa a nélkülözőkhöz.  

    Bővebben