Letették a 170 milliárd forintból épülő M76-os autóút alapkövét pénteken a Zala megyei Alsónemesapáti határában.
Az autóút Zalaegerszeget – a sármelléki repülőtér érintésével – az M7-es autópályával kapcsolja össze. 2020-ig elkészül a Zalaegerszeg és Alsónemesapáti között még hiányzó, mintegy másfél kilométeres szakasz négysávossá alakítása, illetve az M7-es holládi csomópontjától Fenékpusztáig tartó új nyomvonal. A kettő közötti szakasz tervezése is elindul, itt az építkezés befejezését 2022 végére tervezik.
Az M76-os megépítése révén Keszthely is kétszer kétsávos bekötést kap, a 17 települést érintő autóút 110 km/h-s sebességű haladást tesz majd lehetővé. Különlegessége, hogy a zalaegerszegi járműipari tesztpályához kapcsolódva az önvezető és elektromos járművek közúti tesztelését is lehetővé teszi majd.
Forrás:www.vezess.hu
Örömmel jelentjük be, hogy a K&V Logistics Solutions idén is elnyerte a prestízsértékű MagyarBrands díjat, és ezzel a hazai üzleti TOP márkák egyikeként van elismerve!
BővebbenEbben az évben már 40 nyergesvontatónkat cseréltük le új, innovatív DAF XG modellre, mely 2022-ben elnyerte az „Év Nemzetközi Tehergépkocsija” díjat. E lépéssel nemcsak a legmodernebb technológia mellett tettük le voksunkat, hanem ismét kifejeztük elkötelezettségünket a környezetvédelem és a fenntarthatóság iránt.
BővebbenSzeptemberben kerül átvételre Németországban a KRONE gyárban 17 db új félpótkocsi. A járművek még ebben a hónapban üzembe helyezésre kerülnek növelve a fuvarozási kapacitást és a vevői elégedettséget.
BővebbenEgy évvel ezelőtt, augusztus 17-én helyeztük el ugyanis az első raklapot az új, fóti raktárunkban, így büszkén ünnepeljük az első évfordulónkat!
BővebbenÖrömmel tudatjuk, hogy az Élelmiszerbankos szállítmányunk a napokban megérkezett Nyírpilisbe és Tarnabodra!
BővebbenAz elmúlt pár napban nagyot fordult velünk a világ a tesztelésre kapott IVECO E-WAY elektromos autóbusz ugyanis fénysebességgel belopta magát a szívünkbe.
Bővebben