A londoni piros emeletes busz

A hivatalosan AEC Routemasternek (= „az útvonal ura/ mestere”) elnevezett, ám a helyiek körében csak „Big Red Bus”-ként emlegetett személyszállító alkalmatosságok éppúgy jelképévé váltak London arculatának, mint az ugyancsak piros telefonfülke, a brit utcai rendőr (bobby), vagy épp a Big Ben. A formájuk és színük miatt egyaránt különleges, ún. double-deckerek először 1954-ben tűntek fel a brit főváros utcáin és szinte azonnal népszerűvé váltak. Ennek oka viszont nem a rendkívül figyelemfelkeltő külső volt, hanem a praktikus és modern kivitelezés, valamint az utasok kényelmét szolgáló belső elrendezés.

Az immár 65 esztendős járművek első darabjait, melyeket 1968-ig gyártottak, a London Transport tervezte. A buszok gépezetét és alkatrészeit az Associated Equipment Company (innen az AEC rövidítés) southalli gyárában gyártották, míg a váz építését és a végleges összeszerelést a Park Royal Vehicles üzemében végezték. Az ún. prototípus jellegzetes elemei voltak a busz elejébe elhelyezett motor, az utastértől elválasztott vezetőállás és a nyitott hátsó peron, melyet a távolsági kivitelben zárható ajtóval láttak el. Kifejlesztésük még 1947-ben kezdődött el egy mérnökcsapat: A. M. M. Durran, Colin Curtis és Douglas Scott vezetésével. A tervezők elsődleges célja a régiebbi buszok lecserélése és a trolibuszok kiváltása volt egy könnyedebb szerkezetű, üzemanyag-takarékosabb járműre. A tervezés során a 2. világháború tapasztalatait is felhasználták, a buszok ugyanis a repülőgépgyártásban alkalmazott, könnyű szerkezetet biztosító alumíniumból készültek. A közel négy és fél méter magas, 8,38 m (hosszított változatok esetén 9,12 m) hosszú géptest alumínium szerkezetének köszönhetően mindösszesen csak 7,35 tonnát nyomott. Az újító szándék azonban itt még nem ért véget: a kisebb tömeget biztosító szerkezet mellett ennél a busznál alkalmaztak először szervokormányt, automatikus sebességváltót, hidraulikus féket valamint független kerékfelfüggesztést. A Routemasterek egyik legkarakteresebb formatervi megoldása a féloldalas orr rész volt. Az európai buszokkal ellentétben ugyanis a sofőrfülke nem a „csőrös orr" mögött, hanem amellett kapott helyet, lehetővé téve az út könnyű beláthatóságát és az utastér növelését, amely - másik ikonikus formatervi jellemzőként - nyitott volt, mégpedig a célból, hogy az utasok könnyen felugorhassanak a buszra, miközben nem kell időt pazarolni az ajtó nyitásával, zárásával. Mivel ez a megoldás minden praktikuma ellenére rendkívül balesetveszélyesnek bizonyult, készültek elektronikusan működtethető ajtóval felszerelt modellek is, illetve olyanok, amiknek a zárható ajtaja a kabin elején helyezkedett el. Ez utóbbiak a távolsági buszok szerepét töltötték be.

Bár a prototípus már 1954-ben elkészült, London útjain való rendeltetésszerű használata két évvel később kezdődött el az ekkor már hűtőrácsos homlokfallal is rendelkező járműveknek. A tervező mérnökök fontos célja volt a lehető legtöbb ülőhely biztosítása géptestben. A hagyományos városi kivitelek összesen 64, a hosszított változatok 72 utas számára nyújtottak ülőhelyet. A London Transport jelentős figyelmet fordított a buszok karbantartására is. A Routemasterek ötévente jelentős felújításon estek át, mely során a buszt majdnem az utolsó csavarig lebontották, és csaknem egy teljesen új buszt készítettek el helyette.

Érdemes megemlíteni, hogy a vadvörös/pipacspiros szín mellett készültek piros-krémfehér, valamint teljesen zöld fényezésű Routemaster buszok is. Számos jeles eseményre különleges festéssel hívták fel a figyelmet. Ilyen volt II. Erzsébet ezüst és arany jubileuma, melyek során először 1977-ben 25 buszt ezüst, majd 2002-ben 50 buszt aranyszínűre fényeztek át.

Az Anglia jelképévé vált buszok hanyatló periódusa 1979-ben kezdődött el az Assosiated Equipment Company bezárásával. A Routemasterek száma egyre csökkent, valamint kevesebb forrás jutott a karbantartásokra, ezért 1986 után már nem végeztek felújításokat.  Az 1982-es jelentős jegyáremelést és megszorításokat követően elkezdték az öregebb Routemasterek selejtezését, majd a kalauzok létszámának csökkentésével további buszokat állítottak le. A klasszikus Routemaster buszokat 2005. december 9-én végleg kivonták a forgalomból, és csak két vonalon hagyták őket meg egyfajta nosztalgiajáratként: a 9-es járatot a Kensington High Street-től Aldwych-ig és a 15-ös járatot a Trafalgar tértől a Tower Hillig.

Ezek után úgy tűnt, a Nagy Piros Buszok örökre eltűnnek London utcáiról és kizárólag csak a turistalátványosságok helyszíneit érintő nosztalgiavonalakon fognak felbukkanni. A britek nagy örömére azonban hamarosan elkészült a New Routemaster névre keresztelt utód-modell, ami elődjének formatervi elemeit modern vonásokkal ötvözve 2012-től közlekedik menetrendszerűen London útjain.

Zárszóként itt ragadnánk meg az alkalmat, hogy Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag Új Esztendőt kívánjunk minden Kedves Olvasónknak!